Vasárnapi orgonamuzsika

Bach Triosonate No. 2 Largo

Astor Piazzolla: Libertango

Alfredo Marcucci nyűvi a bandoneónt a Timeless tangó című lemezen. A bandonéon hasonló hangszer mint a gombos harmonika, de nagyjából másfél méteresre nyújtható a fújtatója (szaknyelven légszekrény), valamint a jobb kéz és a bal kéz is egyenértékű szolíd hangokat képes megszólaltatni, szemben az accordéon bal kézen elhelyezkedő basszus hangok és előre elkészített akkordok sokaságával. A fentiekből ered, hogy a bandonéon szólamvezetése kifinomultabb, bár a drágább accordéon-ok basszusjátéka is szinesíthető egy váltó segítségével, mellyel a bal kéz gombjai dallambasszussá alakíthatók.
A lemezen természetesen argentin tangókat hallhatunk szenvedélyes előadásban Piazzola darabjai mellett néhány általam soha nem hallott szerző művei is megszólalnak, például Carlos Marcucci, a szólista nagybátyja, Aires Espanoles című kompozíciója.


Astor Piazzolla: Balada para un loco



Astor Pizzolla: Oblivion



Astor Piazzolla: Libertango



Astor Piazzolla: Chiquilin de Bachin

Offenbach: Hoffman meséi

Egy biztos, hogy a Hoffmann meséiből szinte mindig a Barcarollát játsszák, holott az opera tele van szebbnél szebb, izgalmasabbnál izgalmasabb jelenetekkel... természetesen nem azt akarom mondani, hogy a Barcarolla nem szép, nem izgalmas... ellenkezőleg: szép is izgalmas is fülbemászó is, lágyan ringató, finoman andalító, szívet melengető is... ennek ellenére én másik jelenetét mutatom meg a tévesen operettként is emlegetett operának.
A Hoffmann meséiben szép és izgalmas jeleneteken kívül hemzsegnek a teozófia tárgykörébe sorolható lények és események, folyton szellemekbe, démonokba, varázserejű hölgyekbe és urakba, sőt életre keltett, gépi szerkezetet rejtő bábukba ütközünk, ráadásul a bábú szerelemre gerjeszti Hoffmann költőt... különböző furfangokkal a szereplők éter és asztráltestét is ellopja egy tündöklő kurtizán, aki természetesen szintén lángra gyújtja Hoffmann szívének könnyen lobbanó zsarátnokát... szemtanúi lehetünk remek kardozós és szerelmeskedős jeleneteknek, varázslatnak, kuruzslásnak, démoni erejű énekhangnak, mely nagy veszélyt jelent bájos tulajdonosa számára, és egyéb titokzatos jelenségnek, történéseknek :) ... folyik vér és könny fürge patakokban... közben jókat kacaghat a közönség. Igazi monstre show a XIX. század titkokfelhőktől terhes légköréből.
A Prológus kezdőjelentét halljuk, melyben láthatatlan kórus, Choeur Invisible amolyan itatós nótát énekel: "Glou! glou! glou! je suis le vin!" :) a Suisse Romande Zenekart Richard Bonynge vezényli. A Decca 1972-es operalemezén, mely az összes fellehető Hoffmann meséi közül a legragyogóbb, három kórus is énekel, továbbá olyan hírességek, mint Joan Sutherland és Placido Domingo.

Említettem a híres Barcarollát: én sem kerülhetem meg, mert nagyon szeretem... mivel a youtubon ezer féle verzióban megtalálható, én az opera egy melodráma jelenetét választom, ahol a háttérben meseszépen hömpölyög a Barcarolla dallama, az előtérben Hoffmann költő szíve újabb gerjedelmének lehetünk tanúi, miközben sátáni és göndör kacajokat hallhatunk...

Bach BWV 98 Kantáta

Avagy összehasonlító zenehallgatás: végy több (minimum kettő) hanglemez felvételt, melyen ugyanannak a zeneműnek más interpretációja hallható. Aranyszabály: válaszd a legszebbeket, legjobbakat... hogy melyikek ezek magadnak kell eldöntened sokféle szempontok szerint: kedvenc előadók, hanglemez kritikák, hangzás, különleges helyszíneken, vagy alkalmakkor készült felvételek... vagy bármi.
Bach egyházi kantátái talán a legszebb, legértékesebb művek, melyek a protestáns templomi zenéből ránk maradtak. Több összkiadást, vagy összességre törekvő kiadvány fellehető hanglemezen, több sorozat teljes évi zarándokút során került rögzítésre. A kantátákat azon a napon adták elő és vették fel, amely napra íródott. A BWV 98-as kantáta például a Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnapon esedékes a református istentiszteleteken előadni. Jó adag fejszámolással könnyen meghatározható az év melyik hetére esik a 98-as kantáta előadása, ha tudjuk, hogy Szentháromság napja (Kispünkösd) a Pünkösd utáni első vasárnap.

Nagyon szép sorozatot indított el John Eliot Gardiner a Monteverdi Kórussal és az Angol Barokk szólistákkal, akik adott napokon, más-más templomba zarándokoltak el, hogy ott adják elő és rögzítsék hanglemezre a kantátákat. A felvételek hangminősége hagy kívánnivalót maga után, de az előadások nagyon szépek, a lemezborítók, melyeken a földön élő nagyon különböző emberek portréi láthatók a bachi zene egyetemlegességét sugallják. Az összes kantátát lemezre rögzítette Ton Koopman orgonista karmester. Néha a Mezzo tévé műsorán felhangzik egy-egy felvétele a nézők nagy gyönyörűségére.
Sigiswald Kuijken, belga karmester és a "La Petite Band" szintén valami hasonlóra vállalkozott húsz lemezre tervezett sorozatában. Az összehasonlító lemezhallgatás egyik darabja Kuijken sorozatának első lemeze.

A másik lemez Masaaki Suzuki és a Japán Bach Kollégium sorozatának legújabb, 48. kötete a BIS svéd lemezkiadó gondozásában.

A nyitókorált meghallgatva a hangfelvételek hangerőkülönbségén kívül (a BIS lemez, mint általában halkabb és nagyobb dinamikájú) a legszembetűnőbb (vagy inkább fülbe szólóbb) különbség a kórusok mérete. Suzuki eléggé nagy, 16 tagú, templomi kórust alkalmaz, ami a gyülekezet hangját hivatott megszólaltatni, azzal a különbséggel, hogy nem nyújtja rétestésztaként a dallamot, mint ahogy megszoktuk a magyarföldi istentiszteletekből. Gyönyörű kristálytiszta ének.

Mit Isten tesz, mind jó nekem,
és bölcs minden végzése.
Ha ő vezérli életem,
szívemben csend és béke.
Ő az enyém,
gond, baj ha ér,
meg tud védeni engem.
Hagyom, hogy ő vezessen.

Érdemes egy-egy kantáta meghallgatása előtt a szöveget elolvasni és kissé elmerengeni... a zene meghallgatása így különös, szép, meditatív dimenziókat nyit meg előttünk, akkor is ha nem vagyunk kifejezetten vallásosak... a szöveg ismeretében hallgatott Bach kantáta megsejtet velünk valamit az ima erejéből. A korálok kifejezetten pozitív kicsengésűek, a recitatívókban és áriákban elmondottak is, még akkor is, ha néha földi szenvedéseinkről szólnak. A szavak mögött minden esetben megtaláljuk a szenvedés értelmét és a belőle kivezető utat is. Ha a puritánok Bach kantátákat hallgattak volna értő füllel, soha nem jutottak volna arra az elhatározásra, hogy a földi gyönyöröket, hívságokat megvessék és tudatos szenvedésben éljék életük.

Ha a Kuijken féle verzióban hallgatjuk a korált nagyon szép hangú, négy tagú kórus hangjában gyönyörködhetünk. Minden szólamot egy hang énekli. Nem is nevezhető kórusnak, inkább énekegyüttesnek, amolyan zenei kíséretes veretes madrigált hallunk, ahol minden hang egyéniségét kihalljuk a zenéből, ellentétben a nagyobb kórusok személytelen (ennek ellenére szép és másféle élményt nyújtó) hangjával . Ahogy a vonósnégyesben az egyes hangszerek karaktere érvényesül, a hasonló szólam összetételű vonószenekarban a hangszerek egy más jellegű egységgé állnak össze... valami hasonló módon viszonyul a Kuijken lemez énekegyüttese a Suzuki lemez "gyülekezet kórusához". Hogy melyik szebb? Döntse el mindenki maga. Számomra mindkettőnek megvan a külön varázsa.

A kantáta nem kantáta áriák nélkül. A 98-as kantáta magyar fordításban sajnos nem elérhető (jelenlegi tudásom szerint). A nyitókorál fordítását a sorban következő 99-es kantátában megtaláltam, melynek szövege azonos a fentebb két verzióban meghallgatható korállal. A szoprán áriája bikkfanyelven angolból fordítva (mivel sajnos a német eredetit nem értem) nagyjából így hangzik:

Múlasd el könnyeim!
Hadd viseljem
türelemmel nehéz jármom.
Míg az Atya él
az ő hívei közül
magára senkit nem hagy.
Múlasd el könnyeim!

Sophie Karthäuser énekel, a "La Petite Band" játszik, Sigiswald Kuijken vezényel. Halkan jegyzem meg, hogy ezt az áriát tartom a kantáta legszebb darabjának.

Végül a záró basszus ária Masaaki Suzuki lemezéről. Nehézkes magyar fordításban nagyjából ennyit énekel el nekünk sok, sok barokkos cikornyával.

Nem hagyom el Jézusom.
Míg arcát látom,
Ő meghallgat, megáld.
Egyedül ő, ki
megszabadíthat a gonosztól.

Ahogy hangszeres zenészek szerint Bachot játszani igazi muszkuláris gyönyör, a szellemi kalandon kívül, úgy az énekeseknek hangszál gimnasztika a materializmus nyelvére lefordítva, és természetesen az elképzelhető legszebb spirituális kaland. Peter Kooij énekel.

Jean Sibelius: Serenade No. 2 G minor

Messzi északon a hosszú teleket rövid, varázslatos tavasz követi, a rétek olyan színpompába öltöznek, amilyent az örökkévaló, havas, szeles téli estéken emberfia nem is álmodhat... álmodhatna, de a hidegtől és rátelepedő borútól gondolni sem mer kikeletre, mert a csalóka álom elmúltával észak lányai és fiai szívébe a korábbinál is mélyebb és keserűbb búskomorság támad, mely nem szűnik, sőt ahogy a szántóföldek fagya egyre kövérebbé válik, a végtelen tavak jege félméteresre hízik, keményen ellenállva jégcsákány munkálkodásának, a szívek és lelkek is jégbe fagynak... ezért észak emberei téli estéken állandó szívmelegítő tevékenységet folytatnak... bensőjüket forró italokkal melengetik ... zenélnek, táncolnak, varázslatos történeteket mesélnek, több réteg medvebőr alá bújnak... nők, férfiak vegyesen, úgy ölelgetik egymást, míg a hőn áhított melegség átragyog az irhákon. Ilyen finom, meleg ragyogás, medvebőrös északi varázslat árad Jean Sibelius G moll szerenádjából ...Ida Haendel hegedül, Paavo Berglund vezényli a Bournemouth-i Szimfonikus Zenekart.

Renaud Garcia-Fons: Aljamiado

Aljamiado: elfeledett (?) nyelv a román nyelvcsaládból, melyen valaha Andalúziában vallottak szerelmet ifjú lovagok és ezen a nyelven rótták díszes arab betűkkel szerelmi bánatukat könnyes levélkéikbe Andalúz ifjú hölgyek az Al-Andalúz korszakban, mikor az emberek még emlékeztek arra, hogy ezt az országutat egykor istenek és félistenek járták... megpihentek az ősi fügefa alatt, szakítottak a kövér, mézédes gyümölcsből, majd szelíd álomba szenderültek a sűrű árnyékban, elbódulván a napfény érlelte, kissé alkoholos gyümölcstől. Az agg fügefa azóta is ontja milliónyi bódítóan édes gyümölcsét, vándorlegények ezrei kóstolták csak úgy sárgán, csábító piros béllel, vágyakozós, mámoros részegségbe esve, árnyékos fa alatt megpihenve, kivárva az édes éjszakát, mikor e falak közt kóborolva osontak dúsan lefüggönyözött ablakok alá, firhangok libbenését kivárva az alacsony ablaknyíláson át hűs szobácska forró ágyikóját fürge ugrással megcélozván, karcsú karok ölelésébe pottyantak dús csípők ringása közt tetézve a délutáni mámort...

Varázslatos nyelvet adtak az istenek Andalúzia büszke lakóinak... ünnepi nyelvet, melyen ritkán szóltak, inkább írásban használták czikornyás betűvetéssel, versek, kalendáriumok és szerelmes levelek papiruszra vetésekor... varázslatos nyelvet, melyben nyugat és kelet kelt egybe forró ölelkezésben, hiszen benne a román temperamentum és az arab szenvedély ülte nászát, világra hozva a déltengeri Mediterráneumot, mindannyiunk titkos szerelmesét, ki után akkora a vágyakozásunk, hogy hívó szavának nyaranta és tavaszonta és őszente, de telente sem vagyunk képesek ellenállni... felkerekedünk és általbukva a nagy hegyen napfürdővel és tengeri sós-fürdővel köszöntjük Európa bölcsőjét, ki annyi derék asszonyt és férfit ringatott egykor és mai időkben is...

Renaud Garcia-Fons, aki nagybőgőn hegedül, forró mediterrán melódiájában megidézi spanyolföld múltját, mikor derék spanyol bikaviadorok és flamenco táncosok dúskeblű, lefátyolozva még kívánatosabb mór kisasszonyokat szeretgettek titkon fügefánk alatt, melynek törzse akkor a mór leányok derekával volt mérhető... ma inkább az erre vándorló élemedett korú, javasasszonyok derekát formázza, jelezve ezzel is a nem létező idő hol lassú, hol rohanó múlását... nekünk, kik az országutat járjuk, mulandóságunkat eszünkbe tartva, a mindennapok habzsolását parancsolón.
Renaud Garcia-Fon mester a messzi múltból különleges, 12/8-os ütemet varázsolt elő, mikor legutóbb fügefánk alatt egy forró délutánon (melyet sokat ígérő éjszaka követett) elheveredvén bódult álmot látott marokkói hercegkisasszonyok és deli andalúz tehenészlegények érzéki táncát álmodva a lágy húsú, édes gyümölccsel kipárnázott fövenyen...

Prokofiev: Rómeó és Júlia

Így Valentin naphoz közeledve a lemezes-ládából előkerülnek Rómeó és Júlia örökbecsű történetének zenei feldolgozásai... sokan vannak: a rossz nyelvek szerint legalább 24 opera íródott róluk, melyek közül a legismertebb Charles Gounod nevéhez fűződik. Zenekari darabban örökítette meg a világhírű szerelmespárt Hector Berlioz és Csajkovszkij... Nino Rota pedig Franco Zeffirelli filmjéhez írt gyönyörű kísérőzenét.
A színmű a dzsesszzenészeket is megihlette, például Peggy Lee 1956-os Fever című dalát. Duke Ellington Such Sweet Thunder című művében található egy The Star-Crossed Lovers című rész, melyben Rómeót és Júliát egy tenor és egy altó szaxofon képviseli; kritikusok megjegyzése szerint a műben a Júliát megszemélyesítő szaxofon dominál. :) A darab a popzenére is hatással van, merített belőle a The Supremes, Bruce Springsteen, Tom Waits és Lou Reed is. A legismertebb dal talán a Dire Straits Romeo and Juliet című felvétele.

A leghíresebb musicaladaptáció a West Side Story, melynek zenéjét Leonard Bernstein, szövegét Stephen Sondheim írta. A darab 1957-ben debütált a Broadway-n, 1958-ban pedig a West Enden, majd 1961-ben népszerű filmváltozata is elkészült. A történet ezúttal New York-ban játszódik, a viszály pedig két utcai banda között folyik.

A leghíresebb balett adaptáció Sergei Prokofiev nevéhez fűződik, aki először a szentpétervári Marriinszkij Balettegyüttes számára írta muzsikáját, de mivel a darab végét önkényesen megváltoztatta (happy end) a társulat nem tűzte műsorára. Az elutasításban szerepet játszott a darab kísérletező zenei világa is. A partitúrában a megszokott zenekari hangszerek mellett tenor szaxofont, viola d'amore-t és mandolint is hallhatunk. Mai füllel nem tűnik túl kísérletezőnek, inkább elegánsnak, bájosnak... dallam és ritmusvilága, hangszerelése pazar és különleges.

A London Symphony Orchestra 2010-es élő felvételén Valery Gergiev vezényel. Az élő felvétel itt nem azt jelenti, hogy a közönség köhög, prüszköl és nyikorgatja a széklábakat... közönség nincs... vagy a fene tudja... mindenestre nem hallható. Az élő előadás azt jelenti, hogy nem stúdióban vették fel a zenét, hanem a londoni Barbican Hall-ban, valamint, ami a leglényegesebb: vágást nem tartalmaz... igazi zene... megtalálható az Akasha Krónikában, ennek megfelelően nagy élmény meghallgatni... gyönyörű, szellős hangkép, bombasztikus dinamika jellemzi.. és természetesen kitűnő előadás. A vendégek megérkezése az I. felvonásból.

Handel: Cleopatra

"Ó, ti, elmúlt idők asszonyai!

Ha rólatok beszél az ember, mintha csak a mennyországról szólana: csupa szépség, csupa fény voltatok. Örökké ifjak, örökké szépek voltatok és szelídek, mint gyermekére tekintő anya szeme. Lágyan csüggtetek a férfi nyakán, kis mókusok módjára. Sohasem remegett haragtól a hangotok, sohasem verődött ránrca a homlokotok, puha kezetek sohasem lett durva és kemény. Kedves, szent asszonyok! Feldíszített istenszoborként álltatok a ház szentélyében, tömjénnel és imádsággal járultatok elé. A ti segítségetekkel végezte csodálatos munkáját a szerelem és a ti hajatok köré vonta a költészet sugárkarikáját....

Ó, ti, elmúlt idők asszonyai! Ti értettetek ahhoz, hogyan kell egy mulatságot széppé tenni. Aki hozzátok közeledett, a szellem és az ifjúság erejének áradatát érezte ereiben. Érdemes volt pénzt adni azokért a gyertyákért, melyek a ti szépségeteket világították meg, a borért, mely az életkedvet lobbantotta lángra szívetekben; érdemes volt kedvetekért rongyosra táncolni a cipő talpát és bénává fárasztani a hegedűvonót vezető kart.

Ó, ti, elmúlt idők asszonyai! A ti kezetekben volt a paradicsom kulcsa."

Így írt Selma Lagerlöf az elmúlt idők csodálatos asszonyairól első regényében, melynek címe Gösta Berling...
Száz év után, jelenidőben aktualizálva ma is érvényesek a szavak:

Szívem hölgye!

Ha rólad beszél az ember, mintha csak a mennyországról szólana: csupa szépség, csupa fény vagy. Örökké ifjú, örökké szép vagy és szelíd, mint gyermekére tekintő anya szeme. Lágyan csüggsz a férfi nyakán, kis mókus módjára. Sohasem remeg haragtól a hangod, sohasem verődik ráncra a homlokod, puha kezed sohasem durva és kemény. Kedves, szent asszonyom! Feldíszített istenszoborként állasz a ház szentélyében, tömjénnel és imádsággal járulsz elé. Segítségeddel végzi csodálatos munkáját a szerelem és hajad köré vonta a költészet sugárkarikáját....

Szívem drága asszonya! Te értesz ahhoz, hogyan kell egy mulatságot széppé tenni. Aki hozzád közeledik, a szellem és az ifjúság erejének áradatát érzi ereiben. Érdemes pénzt adni azokért a gyertyákért, melyek a te szépséged világítják meg, a borért, mely az életkedvet lobbantja lángra szívedben; érdemes kedvedért rongyosra táncolni a cipő talpát és bénává fárasztani a hegedűvonót vezető kart.
Ó, szívem drága asszonya! Kezedben van a paradicsom kulcsa.

Natalie Dessay énekel Handel Julis Cesar című operájából a Virgin kiadó új lemezén: Tetto púo donna vezzosa...

Hacsaturján: Masquerade

"Most már szakadatlan áradatban hömpölygött a vendégsereg, megostromolta a lépcső pihenőjét, ahol Margarita állt. A frakkos férfiak közt mezítelen női testek közeledtek Margaritához, fehérek és kreolok, kávészínűek és ébenfeketék. A százféle árnyalatú - vörös, fekete, gesztenyebarna, lenszőke - hajzatban drágakövek tündököltek, villództak szikrát szórva a fényáradatban. És a férfiak rohamosztagát is mintha fénycseppekkel szórták volna be, úgy villogtak a hófehér ingmelleken a briliáns inggombok. Margarita másodpercenként érezte az elébe járulók ajkának érintését a térdén, másodpercenként nyújtotta csókra a kezét, arcára ráfagyott a szívélyes mosoly."

Így ír Mihail Bulgakov a sátán báljáról a Mester és Margaritában... Bulgakov 1928-tól 1940-ig, haláláig írta a remekművet, Hacsaturján biztos olvasta az akkor még kiadatlan regényt, hiszen a Masquerade 1941-ben keletkezett és a lázálmos keringő tétel igazi sátán bálos hangulatú, féktelen tánc, félelmetesen shármos ezredvégi Mefisztó keringő.

A felvétel 1958-ban készült a New York City-beli Manhattan Center-ben. Kyril Kondrashin vezényli az RCA Victor Szimfonikus zenekart.

Mozart: A dúr klarinétverseny

Mozart rövid életének utolsó hangszeres darabja az A dúr klarinétverseny. 1791 októberében írta, röviddel december 5-i halála előtt... ennek ellenére igazi boldogságzene, Mozart talán egyik legderűsebb, legharmonikusabb darabja, abszolút muzsika... nem igényel semmi képzettársítást, nem szól semmiről, egyszerűen ajándék a léleknek egy halhatatlan lélektől. Mozart zsenialitása majd minden művében megmutatkozik, minden hangjegyén érződik a spontán ihlet, az égi áldás... biztosak lehetünk abban, hogy művei nem kemény küzdelemben fogantak, mint oly sok zenei óriásnak, vagy sok-sok elfeledett szerzőnek... a spontaneitás, az egyértelműség az akadály nélkül áradó dallamok és harmóniák legfőbb jellemzői az A dúr klarinétversenynek is, biztosak lehetünk abban is, hogy a hangjegyeknek ezen variációja a tökéletesség netovábbja. Mozartról rengeteg legenda kering, többek között az is, hogy ő fedezte fel a klarinét mély regisztereinek szépségét, egyáltalán azt, hogy ezek a hangok is alkalmasak zenélésre... az A dúr klarinétverseny tobzódik a mélyebb fekvésű klarinét szólamokban, érezhető, hogy a szerzőt magát is elbűvöli a hangszer dallamainak érzéki szépsége, csodás dallamszövedéket alkot, ami elbűvölően simul a zenekar játékába. A mű első, Allegro tételét Gervase de Peyer játssza klarinéton, a Londoni Szimfonikusokat Peter Maag vezényli. A Decca lemeze a legszebb a számtalan fellehető hangfelvétel közül, a bakelit lemezgyűjtemények féltve őrzött kincse... halkan jegyzem meg, hogy a felvétel 1959 novemberében készült, hangzásában azonban megszégyeníti a XXI. század szuper audio cédés világát.

Dvorak: Gordonkaverseny

2011 január 12-én a Művészetek palotájában Natalia Gutman asszony játszotta Antonin Dvorak h-moll gordonka-versenyét,(aranyosabb, ha azt mondom: gondorka-versenyét) a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Kocsis Zoltán vezényelte.
Több felvételt meghallgattam és egyértelművé vált, hogy tipikusan női darabról van szó, helyesebben olyan gyönyörű női energiákat vonultat fel, amit csak női előadók interpretációjában képes férfifül érzékelni. A második tétel finom dallamait meditáció, vágyakozás, a teljesség keresése, egyszerre lágyság és szenvedély hatja át... a cselló énekel, sír, zokog, szárnyal, nyögdécsel... erotikus felhangok, zenei orgazmus: orgazmuzsika.

Dvorak h-moll gordonka-versenyének (gondorka-versenyének?) második tételét Jacqueline du Pré Istennő játssza, férje Daniel Barenboim vezényletével.
Jacqueline négyéves volt, amikor először hallott csellót, a rádióban. Anyja, Iris du Pré kezdte tanítani. Két évvel később egy londoni csellóiskolában tanult tovább. Versenyeken vett részt testvérével, Hilary du Prével. Tízéves volt, amikor díjat nyert a Nemzetközi Versenyen. Tizenkét éves korában már a BBC-nek adott koncertet, Londonban. Tanult William Pleethtől Londonban, a Guildhall School of Music and Drama iskolában, Paul Torteliertől Párizsban, Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovicstól Oroszországban, és Pablo Casalstól Svájcban.
1967-ben férjhez ment Daniel Barenboim Argentínában született, izraeli zongoraművészhez.
1973-ban játszó képessége visszafordíthatatlanul romlani kezdett, amikor kezdte elveszíteni ujjainak érzékenységét, a kezdődő szklerózis multiplex első tüneteként.
1987. október 19-én, 42 éves korában halt meg Párizsban. A művész Davidov Stradivariusát egy másik híres csellóművészre, YoYo Mára hagyta. Yo-Yo Ma a hangszert Jacqueline du Pré tiszteletére du Pré Stradivariusnak nevezte el.

Over the Rainbow

Jazz at the Pawnshop... a stockholmi Pawnshop jazz klubban 1976-ban. Túl az Óperencián a Szivárványos Üveghegyen, sőt a kies Vénuszdombon is túl készült néhány hangfelvétel, melyek mára kissé kopottak, de a varázslatos pillanatokat kopottságuk ellenére is őrzik... biztosak lehetünk, hogy e pillanatok részei az Akasha Krónikának, örök érvényűek: léteztek és létezni is fognak.
A zenészek készülődnek, beszédes csend, némi fészkolódás, zörgés itt is ott is, a közönség vár, a söröspohár is megáll félúton, úgy fülel.. aztán belecsapnak.
Arne Domnérus és zenekara játszik.

Léo Delibes / Coppélia / Mazurka

Eltellett... ismét számvethetünk, összegezhetünk, aztán tervezhetünk, fogadkozhatunk, elhatározhatunk.
Számvetek, összegzek, tervezek, elhatározok... nem fogadkozom... szép csendben elindulok...
Az elmúlt évet vígan búcsúztatom... a jót gondosan magam elé terítem és gyönyörködöm benne... a rosszat négyrét hajtom és elteszem mélyre a többi négyréthajtott alá.. a sufnit bezárom, egy másik sufniba rejtem a kulcsát, melynek zárát lelakatolom és emennek kulcsát a feneketlen tóba hajítom, meghallgatom ezt a Mazurkát és egyenletes tempóban elindulok a jövő felé... kip-kop, kipi-kopp, kipikipi-kopp-kopp...

Gabriel Fauré: Pavane Op. 50

EGY HAIKU TÚLCSORDUL (Fodor Ákostól)

ikrásodsz, mézem,
színed mélyül, aranyam,
borom, erősödsz;
hunyoroghatok-e még
fényedben, napom?

Nekem nagyjából ennyit mond ez a muzsika: nem sok, ellenben nagyon sok...
Fauré: Pavane Op. 50 Egy olyan lemezen találtam, amelyen Gabriel Fauré és Maurice Duruflé Reqiemjei hallhatók, és pontosan a két óriás között félúton szerényen meghúzódik a kis gyöngyszem. Sir David Willcocks vezényli az Új Philharmonia Orchestrát 1968-ban...

Advent - Bach: Karácsonyi Oratórium

Az évnek valószínű nincs hasonlóan varázsos időszaka, mint az Advent... a várakozás hetei. Ahogy egymást követik a jeles vasárnapok lelkünk megfürdőzhet a csodavárásban... minden korban nagy szüksége volt az emberfiának csodák eljövetelébe vetett hitére... ma, a megkeményedett szíveknek, kiüresedett lelkeknek hatványozottan... a kőszívű ember is töltekezhet ebben a pár hétben, ha kicsikét odafigyel az odabent pislákoló lángra... a megkeseredett ember is megmerítkezhet a derűben, ha enged a lelkében rejtőző aprócska szikrának... a fáradt ember megpihenhet az üdvözítő napok szívmelengető pillanataiban. Előttetek a csoda... éljetek vele.
Bach János Sebestyén: Karácsonyi Oratóriumának legszebb felvételén Nikolaus Harnoncourt vezényel : III. Kantáta ... "Coro Herrscher des Himmels, erhöre das Lallen"

Mozart Requiem

"Mert az ember olyan kevés nyomot hagy... Megszületik, aztán megpróbálja, és nem tudja miért csak ő próbálná - próbálná még mindig, hisz annyi más ember született ugyanakkor, s az ember teljesen elvész köztük, megpróbálja, mert hiszen muszáj, mozdítani kezét-lábát, csak épp hogy a zsinór, amelyik mozdítaná, mintha hozzá volna kötve valamennyi más kézhez-lábhoz, és a többiek is mind próbálkoznak, de azok sem tudják miért, csak azt tudják, hogy valamennyi zsinór összegabalyodott, mintha öten-hatan szeretnének egy szőnyeget megszőni ugyanazon a szövőszéken, csakhogy mindegyik a maga mintáját szeretné beleszőni: de hát ez nem is fontos, hiszen ha az lenne, akkor Ők, akik a szövőszéket fölállították, valamivel jobban rendezték volna el a dolgokat, de valahogy mégiscsak fontosnak kell lennie, mert az ember folyton csak próbálja, próbálja, muszáj folyton próbálnia, próbálnia, míg egyszercsak végeszakad az egésznek, s az ember után nem marad más, csak egy kőtömb, amire rákarcolnak valamit, feltéve, hogy akad, akinek eszébe jut vagy van ideje rákarcolnia valamit és fölállíttatnia, aztán a követ eső mossa, nap süti, aztán egy idő múlva egy lélek sem emlékszik már az embernek sem a nevére, sem arra, amit a karcolás próbál elmondani róla, és ez nem is fontos. Így hát ha az ember el tud menni valakihez, minél idegenebb az, annál jobb, és át tud neki adni valamit - egy papírdarabot, mondjuk, akármit, nem is azért, mert az önmagában mondana valamit, s nem is azért, hogy elolvassa, hogy eldobja vagy tűzre vesse - még az is valami, egyszerűen mert megesett, mert erről eszébe juthat valakinek, ha másért nem, mert valami egyik kézből a másikba került, egyik szájról a másik szájra - még az is valami, az is legalább egy karcolás, valami, ami megjelölésül szolgál valamin, ami valamikor volt, hiszen meg tudott halni, egy kőtömbről viszont sohasem mondhatjuk, hogy van, hiszen az sosem lesz volt, mert nem tud sem meghalni, sem elpusztulni... "

(William Faulkner: Fiam, Absolon!)

Vajon szomorú-e élni... vagy szomorú-e meghalni... szabad-e azon töprengeni, hogy hagyok valamit magam után vagy nem? Az életet élni kell, aztán halni kell... nem a töprenkedés, a vívódás a feladatunk itt a földön, hanem maguk a "mindennapok", melyek apránként, eleinte szinte öntudatlanul, aztán egyre világosabban rávezetnek arra, ami a küldetésünk. Valószínű a legnagyobb kaland maga a születés és a halál... két tudatos állapot, melyek közt lassan magunkra lelünk. Kalászra hó, hóra kalász... nincs születés elmúlás nélkül, nincs kikelet lombhullás nélkül, nem képzelhető el a napfelkelte napnyugta nélkül...
Születés: végtelennek tűnő asztrál-utazás... emerről nézve út a sötétségből egyenesen a világosságra... amarról nézve út a biztosból a bizonytalanságba... a tudásból a nemtudásba... melegből a hideg nyirkosságba... aztán az eszmélés, az első fájdalmas levegővétel, melyben azonnal ott van a halálod is... az eszmélés, mely rögtön feledteti veled miért jöttél, honnan jöttél... az előbb még világos célod volt a hideg nyirkossággal, aztán a következő pillanatra magadra maradtál, hogy szép lassan új eszmélés következzék... melyben megtapasztalod, mások is leszülettek ide... titokozatos, kegyetlen, szépséges világra.
Halál: végtelennek és félelmetesnek tűnő utazás, melytől sokáig rettegtél... emerről nézve út a sötétségbe, a biztosból a bizonytalanságba... amarról nézve út a fényességbe... valami apró világosság elhagyása... kalászra hó és hóra kalász... kissé kövérebb kalász... elpotyogtatott kincsek, gyöngyszemek, melyek szép lassan virágot hoznak... nincs meghalás születés nélkül, nincs lombhullás kikelet nélkül és nem képzelhető el az alkonyat felkelő nap nélkül..

Mozart Requiem... talán az egyetlen derűs a sok gyászmise között...

Joseph Haydn: Oxfordi szimfónia (No 92. G dúr)

A Bartók Rádió egyik legizgalmasabb műsora az Egy zenemű több előadás címmel, kéthetenként, szombaton délután sugárzott adás, melyben (a cím is mutatja) ugyanazon zeneműnek több, elérhető hangfelvételébe hallgathatunk bele, Mácsai János és Pap Márta műsorvezető pedig ízesen elbeszélget az elhangzó részletekről... nagy szakértelemmel, de élvezetes formában. A beszélgetésekből sokat megtudhatunk a zeneszerzőkről, az adott műről, előadókról, híres felvételekről, a különböző korok előadói gyakorlatáról, hiszen a felvételeket nagyjából 80 évnyi intervallumból válogatják, az első hallgatható lemezfelvételektől napjainkig. A műsor érdekessége és erénye, hogy a beszélgetőpartnerek nagy hangsúlyt fektetnek a szubjektív véleményekre, hiszen a szigorú kottakép mögött az interpretáció szinte végtelen lehetősége rejlik, a különböző előadások másként hatnak az egyes hallgatókra. A tegnap délutáni (2010 november 20) műsorban például hat felvételről hallgathattuk Haydn numero 92-es Oxfordi szimfóniáját és hallhattuk, hogy a szakavatottaknak is mennyire eltérő véleményük volt az elhangzó felvételekről... míg Pap Márta a Bécsi Filharmonikusok és Leonard Bernstein előadása mellett tette le a voksát, addig Mácsai János a legkevésbé hallgathatónak ítélte meg azt, de elismerte, hogy vannak kivételesen szép részei a felvételnek. Mácsai János a René Jacobs és a Freiburgi Barokk Zenekar előadása mellett kardoskodott, végül ebben a felvételben hallgathattuk meg az egész művet.
Az én zenetáramban egy hetedik változat lelhető fel a Philharmonia Hungarica (Emigráns Magyar Zenekar a hidegháború idején) előadásában, Doráti Antal vezényletével. A 33 lemezes Decca gyűjtemény méregdrágán ma is elérhető a lemezboltokban, de a 2009-es Haydn év alkalmából nagyon olcsón, korlátozott példányszámban újra kiadták. Egy kedves barátom azt mondta, hogy azért nem túlságosan kedveli a Haydn szimfóniákat, mert 102 van belőlük és nem lehet felismerni őket... van benne valami, de fellehetők köztük nagyon híresek: a Bucsu, a Medve, az Üstdob, vagy a Csoda, a Katona.. stb nevet viselő darabok, melyek sokszor hallhatók hangversenyeken is. A legegyszerűbb és a legélvezetesebb módja a megismerésnek, ha követjük a műsor tematikáját és több felvételről, tételenként meghallgatjuk a szimfóniákat, minden darabjának külön néhány napot szentelve... és ha időmilliomosok vagyunk, vagy több élettel rendelkezünk, előbb utóbb ismerni fogjuk hangról hangra a 102 szimfóniát... aztán ugyanezt megtehetjük Mozart-tal, Beethoven-nel, Mahler-ral, Bruckner-rel stb. ... és ne feledjük, hogy nem csak szimfóniák léteznek, vannak versenyművek, vonósnégyesek, orgonadarabok, oratóriumok, operák.. sőt van jazz muzsika is, rockzene is, népzene is... és még számtalan fajtája van a muszikának.. sőt vannak könyvek, filmek és egyéb dolgok is az életben. Érdemes ráhajtani és rendületlenül hinni a reinkarnációban..

Hallgassuk az Oxfordi szimfónia II. Adagio tételét: Doráti Antal vezényli a Philharmonia Hungarica Zenekart.

Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok

Richard Wagner és a humanizmus? Na nee. A legszebb zenekari részlet, amit valaha hallottam tőle. Az egész estét betöltő Nürnbergi mesterdalnokok harmadik felvonásának előjátéka. Gyönyörűséges, felemelő muzsika... Rafael Kubelik vezényli a Bajor Állami Zenekart

Mozart: Figaro házassága

Kétségtelen, hogy a zeneirodalom úgymond legtermészetesebb, legemberközelibb operája a Figaro házassága. Közvetlen a parádés nyitány után Zsuzsanna és Figaro évődő, vérbő kettősébe csöppenünk, melyben Figaro a leendő pompás nászágyuk helyét méricskéli... az biztos, hogy ebbe a képbe szívesebben képzelem magam, mint a nagyoperák szenvedős, hősszerelemes jeleneteibe, ahol rendszerint patakvér folyik, fejek hullnak, szívek törnek, nagy igazságok mondatnak ki... a Figaro menyegzője a pillanat örömeiről mesél, ahol nő és férfi egymással évődve éli víg életét, ahogy az természetes, ahogy szánták nekik, ahogy írva van, apró bonyodalmakkal, elegáns megoldásokkal, örömmel, egészséges erotikával... :)

Íme: René Jacobs Mozart opera felvételei sorából a Figaro házassága. Figaro szerepében Lorenzo Regazzo, Zsuzsanna komorna szerepében Patrizia Ciofi énekel...

Straninsky: Tavaszi áldozat

Állítom, hogy a legnagyobb koncertélményem volt... nagyot szólt, szépen szólt, izgalmas volt, nagyon modern volt, friss, vad, pogány, barbár volt... jól felépített volt, rengeteg különös fúvós hangszer és minimum hat üstdob, két üstdobos és megszámlálhatatlan egyéb dobos.. hatásos volt, de nem hatásvadász... tökéletes alkotás... közvetlen az első hang után leesett az állam és a végéig úgy maradt.. sőt még egy kicsit azután is.
Itt Seiji Ozawa vezényli a Chichago Szimfónikus Zenekart... parádés, igazi anyóspukkasztó felvételen.