Mozart: A dúr klarinétverseny

Mozart rövid életének utolsó hangszeres darabja az A dúr klarinétverseny. 1791 októberében írta, röviddel december 5-i halála előtt... ennek ellenére igazi boldogságzene, Mozart talán egyik legderűsebb, legharmonikusabb darabja, abszolút muzsika... nem igényel semmi képzettársítást, nem szól semmiről, egyszerűen ajándék a léleknek egy halhatatlan lélektől. Mozart zsenialitása majd minden művében megmutatkozik, minden hangjegyén érződik a spontán ihlet, az égi áldás... biztosak lehetünk abban, hogy művei nem kemény küzdelemben fogantak, mint oly sok zenei óriásnak, vagy sok-sok elfeledett szerzőnek... a spontaneitás, az egyértelműség az akadály nélkül áradó dallamok és harmóniák legfőbb jellemzői az A dúr klarinétversenynek is, biztosak lehetünk abban is, hogy a hangjegyeknek ezen variációja a tökéletesség netovábbja. Mozartról rengeteg legenda kering, többek között az is, hogy ő fedezte fel a klarinét mély regisztereinek szépségét, egyáltalán azt, hogy ezek a hangok is alkalmasak zenélésre... az A dúr klarinétverseny tobzódik a mélyebb fekvésű klarinét szólamokban, érezhető, hogy a szerzőt magát is elbűvöli a hangszer dallamainak érzéki szépsége, csodás dallamszövedéket alkot, ami elbűvölően simul a zenekar játékába. A mű első, Allegro tételét Gervase de Peyer játssza klarinéton, a Londoni Szimfonikusokat Peter Maag vezényli. A Decca lemeze a legszebb a számtalan fellehető hangfelvétel közül, a bakelit lemezgyűjtemények féltve őrzött kincse... halkan jegyzem meg, hogy a felvétel 1959 novemberében készült, hangzásában azonban megszégyeníti a XXI. század szuper audio cédés világát.