Mozart nem csak abban különbözik a négy B betűs zeneóriástól, Bach-tól a matematikustól, Beethoven-től a szenvedélyestől, Brahms-tól, a művésztől és Bartók-tól az avantgard kozmopolitától, hogy nem B betűvel kezdődik a neve, hanem abban is, hogy ő egyszerűen zseni, minden egyéb sallangtól mentesen. A zene minden kínlódás nélkül, a maga természetességében, egyfajta kegyelemként árad belőle... olyan érzésem van, hogy szinte "kirázza az ujjaiból" a muzsikát... megvan a képessége arra, hogy kapcsolatot teremtsen valami titokzatos tárházzal, ahol garmadában állnak a kész Mozart darabok a zsenire várva.
Igaz, hogy a szakma hiteltelennek tartja Milos Forman Mozart filmjét... jó, mondjuk ki: vannak a filmben enyhén szólva vitatható momentumok... a mester mégis valami nagyon lényegeset fogott meg Mozart személyiségéből, nevezetesen a spontán természetességet, a fenegyerekes egyértelműséget, ami a zenéjéből árad, aminek törvényszerűen Mozart alapvető emberi tulajdonságának kellett lennie. Talán egyik darabján sem érződik izzadságszag, még a legveretesebb opuszain sem látszik, hogy keményen megdolgozott érte, csak a természetesség, egyértelműség, az áradás, amolyan égi áldás-féle. Az is érdekes, hogy a laza természetesség olyan zenei megoldásokkal párosul, amik az ő korában avantgardnak mondhatók, de a hallgató számára ez nem tudatosul, csupán annyit érez, hogy valami igazán egyedit hall, ami úgy simul bele kora zenei áramlatába, hogy teljesen meg is különbözteti magát attól. Gondoljunk Milos Forman filmjében arra a pillanatra, mikor az ünnepelt mester, Salieri, miután néhány taktust többszöri javítgatás után kottapapírra vet, térdre borul Krisztus képe előtt és hálásan megköszöni a kemény munkával leírt hangjegyeket... és mellette Mozart, akinek ujjai alatt, játszi könnyedséggel, pillanatok alatt szonátatétel kerekedik a császár ügyetlen zenei témájából. Vagy arra a pillanatra, ahogy Salieri mester belepillant Mozart partitúrájába és gyakorlott kottaolvasóként azonnal összeáll a fejében a zene... arcán először a csodálat, aztán az irigység jeleit látjuk... és azt, hogy beismeri: ezt a darabot csak így lehetett megírni, más variáns nem létezik... csak Mozart volt képes arra, hogy megírja... lehozza a darab témáit a földre. Hallgassuk az Adagio tételt Mozart "Gran Partita" alcímet viselő B-dúr szerenádjából. Karl Böhm vezényel.
Igaz, hogy a szakma hiteltelennek tartja Milos Forman Mozart filmjét... jó, mondjuk ki: vannak a filmben enyhén szólva vitatható momentumok... a mester mégis valami nagyon lényegeset fogott meg Mozart személyiségéből, nevezetesen a spontán természetességet, a fenegyerekes egyértelműséget, ami a zenéjéből árad, aminek törvényszerűen Mozart alapvető emberi tulajdonságának kellett lennie. Talán egyik darabján sem érződik izzadságszag, még a legveretesebb opuszain sem látszik, hogy keményen megdolgozott érte, csak a természetesség, egyértelműség, az áradás, amolyan égi áldás-féle. Az is érdekes, hogy a laza természetesség olyan zenei megoldásokkal párosul, amik az ő korában avantgardnak mondhatók, de a hallgató számára ez nem tudatosul, csupán annyit érez, hogy valami igazán egyedit hall, ami úgy simul bele kora zenei áramlatába, hogy teljesen meg is különbözteti magát attól. Gondoljunk Milos Forman filmjében arra a pillanatra, mikor az ünnepelt mester, Salieri, miután néhány taktust többszöri javítgatás után kottapapírra vet, térdre borul Krisztus képe előtt és hálásan megköszöni a kemény munkával leírt hangjegyeket... és mellette Mozart, akinek ujjai alatt, játszi könnyedséggel, pillanatok alatt szonátatétel kerekedik a császár ügyetlen zenei témájából. Vagy arra a pillanatra, ahogy Salieri mester belepillant Mozart partitúrájába és gyakorlott kottaolvasóként azonnal összeáll a fejében a zene... arcán először a csodálat, aztán az irigység jeleit látjuk... és azt, hogy beismeri: ezt a darabot csak így lehetett megírni, más variáns nem létezik... csak Mozart volt képes arra, hogy megírja... lehozza a darab témáit a földre. Hallgassuk az Adagio tételt Mozart "Gran Partita" alcímet viselő B-dúr szerenádjából. Karl Böhm vezényel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése