Az Orfeo az egyetlen teljes egészében fennmaradt Monteverdi opera... pontosabban favola in musica, mese zenében elbeszélve, ahogy Monteverdi megnevezte zeneművét. Az elnevezés rendkívül találó, szinte alig lehet összehasonlítani más barokk, vagy klasszikus operákkal... színtiszta mese, a lényeg az áradó muzsika, nincs teletűzdelve közjátékokkal énekbeszéddel, illetve a divatos, úgynevezett recitatívók itt "áríásítottak" a stílus finom, elegáns, sőt gáláns :) amolyan eljátszott, sőt eltáncolt oratórium ... valószínű semmi köze nincs az antik zenéhez, mégis úgy érezzük, hogy helyes irányú az archaizálás, elhisszük, hogy így zenéltek és kántáltak abban az elveszett korban, mikor még az emberek lépten-nyomon Istenekkel találkoztak, félistenek népesítették be a Földközi Tenger partvidékét, ahol hús-vér emberekkel paráználkodtak.
Az Orfeo fellelhető felvételeibe belehallgatva azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokféle módon, egymástól gyökeresen eltérően adták elő különböző korokban... értem ez alatt, hogy a hangfelvételek különböző korszakaiban, mert az ettől korábbi előadásmódokról legfeljebb leírások létezhetnek, hangzó anyag nem. A leírások is inkább arra vonatkoznak, hogy az egyes énekesek milyen csodásan interpretálták az áriákat, a karmesterek milyen bravúrosan vezényelték az előadást, mekkora volt a siker, milyenek voltak a díszletek, a ruhák.. mert opera előadás lévén ennek is óriási a jelentősége. A XX. század második fele előtt az előadókat abszolút nem érdekelte, hogy Monteverdi korában hogyan szólhatott az Orfeo zenéje, hogyan daloltak az énekesek, mindig az adott korok operaelőadásainak stílusát követték. Néhány régi hangfelvételen például amolyan romantikus, vagy szecessziós barokk stílust hallhatunk, kicsit Verdis, kicsit Puccinis, talán nem Wagneros felhangokkal.
Nagyon lényeges, hogy az Orfeo partitúrája teljes egészében az utókorra maradt.. ellentétben Monteverdi többi operájával (pontosabban favola in musica-jával) melyekből csak az áriák, a basszus szólamok, illetve néhány zenekari közjáték kottája maradt fenn. Ebből a szempontból az Orfeo óriási jelentőségű a többi Monteverdi és más szerzők barokk operáinak rekonstruálásában. Ma aztán ezeknek az operáknak az egész világon reneszánszát éljük.
Az Orfeo esetében az első úgynevezett historikus előadási törekvés Nicolaus Harnoncourt nevéhez fűződik. A historikus előadás megnevezés az (elképzelt) eredeti előadások zenei, hangszer-készletbeli, előadási-módbeli, sőt külsőségek-beli megidézését jelenti. Természetesen a historikus előadási módnak vannak hívei, elkötelezettjei... vannak ellenzői, kiknek a legfőbb érvük (valljuk meg: talán nem alaptalanul), hogy mivel nem ismerhetjük az eredeti előadásmódokat, legfeljebb a korabeli hangszereket rekonstruálhatjuk, az ilyen előadások ugyanúgy kitalációk, mint a hangfelvétel hőskorában létező az adott korszak ízlésvilágát követő előadások. Mindezek ellenére a historikus előadások érdekesek, szépek, látványosak, kicsit úgy érezzük archaikusabbak... talán az előadók sem légből kapták az előadásmódra vonatkozó információkat.. valószínű mélyen beleásták magukat az erre vonatkozó leírásokba.. biztos vannak túlzások, vadhajtások... mindenesetre ma már hatalmas hangzó anyagból válogathatunk. Ismertek olyan lemezkiadók, művészek, együttesek, akik egész létüket a historikus előadásmódnak szentelik... valóban gyönyörű, figyelemre méltó felvételek születtek a középkori, reneszánsz, barokk és klasszikus kor zenéjének ilyen formán újragondolásában.
Az első videofelvételen Jordi Savall vonul be amolyan Harry Potterosan, és Monserrat Figueras énekli Euridice Dal mio Permesso amato kezdetű áriáját. Elmondható, hogy külsőségeiben szép előadás...
Az Orfeo fellelhető felvételeibe belehallgatva azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokféle módon, egymástól gyökeresen eltérően adták elő különböző korokban... értem ez alatt, hogy a hangfelvételek különböző korszakaiban, mert az ettől korábbi előadásmódokról legfeljebb leírások létezhetnek, hangzó anyag nem. A leírások is inkább arra vonatkoznak, hogy az egyes énekesek milyen csodásan interpretálták az áriákat, a karmesterek milyen bravúrosan vezényelték az előadást, mekkora volt a siker, milyenek voltak a díszletek, a ruhák.. mert opera előadás lévén ennek is óriási a jelentősége. A XX. század második fele előtt az előadókat abszolút nem érdekelte, hogy Monteverdi korában hogyan szólhatott az Orfeo zenéje, hogyan daloltak az énekesek, mindig az adott korok operaelőadásainak stílusát követték. Néhány régi hangfelvételen például amolyan romantikus, vagy szecessziós barokk stílust hallhatunk, kicsit Verdis, kicsit Puccinis, talán nem Wagneros felhangokkal.
Nagyon lényeges, hogy az Orfeo partitúrája teljes egészében az utókorra maradt.. ellentétben Monteverdi többi operájával (pontosabban favola in musica-jával) melyekből csak az áriák, a basszus szólamok, illetve néhány zenekari közjáték kottája maradt fenn. Ebből a szempontból az Orfeo óriási jelentőségű a többi Monteverdi és más szerzők barokk operáinak rekonstruálásában. Ma aztán ezeknek az operáknak az egész világon reneszánszát éljük.
Az Orfeo esetében az első úgynevezett historikus előadási törekvés Nicolaus Harnoncourt nevéhez fűződik. A historikus előadás megnevezés az (elképzelt) eredeti előadások zenei, hangszer-készletbeli, előadási-módbeli, sőt külsőségek-beli megidézését jelenti. Természetesen a historikus előadási módnak vannak hívei, elkötelezettjei... vannak ellenzői, kiknek a legfőbb érvük (valljuk meg: talán nem alaptalanul), hogy mivel nem ismerhetjük az eredeti előadásmódokat, legfeljebb a korabeli hangszereket rekonstruálhatjuk, az ilyen előadások ugyanúgy kitalációk, mint a hangfelvétel hőskorában létező az adott korszak ízlésvilágát követő előadások. Mindezek ellenére a historikus előadások érdekesek, szépek, látványosak, kicsit úgy érezzük archaikusabbak... talán az előadók sem légből kapták az előadásmódra vonatkozó információkat.. valószínű mélyen beleásták magukat az erre vonatkozó leírásokba.. biztos vannak túlzások, vadhajtások... mindenesetre ma már hatalmas hangzó anyagból válogathatunk. Ismertek olyan lemezkiadók, művészek, együttesek, akik egész létüket a historikus előadásmódnak szentelik... valóban gyönyörű, figyelemre méltó felvételek születtek a középkori, reneszánsz, barokk és klasszikus kor zenéjének ilyen formán újragondolásában.
Az első videofelvételen Jordi Savall vonul be amolyan Harry Potterosan, és Monserrat Figueras énekli Euridice Dal mio Permesso amato kezdetű áriáját. Elmondható, hogy külsőségeiben szép előadás...
Lynne Dawson énekében a szív kissé más húrjait pengeti meg, érzelmekben gazdag előadásban, varázsos hangon... a legszebb amit hallottam. John Eliot Gardiner vezényel az Archiv Production felvételén. Talán kevéssé historizáló az előadás, hagyományos értelmezésű barokk a játékmód.
Végül a lemezes-ládából előkerült felvétel szintén korhű, René Jacobs Monteverdi opera sorozatából. A Jordi Savall féle videóhoz hasonlóan itt is a Prologo-t hallhatjuk, a bevezető Toccata után a Dal mio Permesso amato kezdetű áriát ezúttal az izraeli Efrat Ben-Nun énekével. Maga a kiadvány igazán elbűvölő könyvecske, librettóval, gyönyörű képekkel, többnyelvű magyarázószöveggel, két hanglemezzel. Öröm a szemnek és öröm a fülnek egyaránt. Monteverdi muzsikája pedig maga a mennyei harmónia...
Végül a lemezes-ládából előkerült felvétel szintén korhű, René Jacobs Monteverdi opera sorozatából. A Jordi Savall féle videóhoz hasonlóan itt is a Prologo-t hallhatjuk, a bevezető Toccata után a Dal mio Permesso amato kezdetű áriát ezúttal az izraeli Efrat Ben-Nun énekével. Maga a kiadvány igazán elbűvölő könyvecske, librettóval, gyönyörű képekkel, többnyelvű magyarázószöveggel, két hanglemezzel. Öröm a szemnek és öröm a fülnek egyaránt. Monteverdi muzsikája pedig maga a mennyei harmónia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése