Advent - Bach: Karácsonyi Oratórium

Az évnek valószínű nincs hasonlóan varázsos időszaka, mint az Advent... a várakozás hetei. Ahogy egymást követik a jeles vasárnapok lelkünk megfürdőzhet a csodavárásban... minden korban nagy szüksége volt az emberfiának csodák eljövetelébe vetett hitére... ma, a megkeményedett szíveknek, kiüresedett lelkeknek hatványozottan... a kőszívű ember is töltekezhet ebben a pár hétben, ha kicsikét odafigyel az odabent pislákoló lángra... a megkeseredett ember is megmerítkezhet a derűben, ha enged a lelkében rejtőző aprócska szikrának... a fáradt ember megpihenhet az üdvözítő napok szívmelengető pillanataiban. Előttetek a csoda... éljetek vele.
Bach János Sebestyén: Karácsonyi Oratóriumának legszebb felvételén Nikolaus Harnoncourt vezényel : III. Kantáta ... "Coro Herrscher des Himmels, erhöre das Lallen"

Mozart Requiem

"Mert az ember olyan kevés nyomot hagy... Megszületik, aztán megpróbálja, és nem tudja miért csak ő próbálná - próbálná még mindig, hisz annyi más ember született ugyanakkor, s az ember teljesen elvész köztük, megpróbálja, mert hiszen muszáj, mozdítani kezét-lábát, csak épp hogy a zsinór, amelyik mozdítaná, mintha hozzá volna kötve valamennyi más kézhez-lábhoz, és a többiek is mind próbálkoznak, de azok sem tudják miért, csak azt tudják, hogy valamennyi zsinór összegabalyodott, mintha öten-hatan szeretnének egy szőnyeget megszőni ugyanazon a szövőszéken, csakhogy mindegyik a maga mintáját szeretné beleszőni: de hát ez nem is fontos, hiszen ha az lenne, akkor Ők, akik a szövőszéket fölállították, valamivel jobban rendezték volna el a dolgokat, de valahogy mégiscsak fontosnak kell lennie, mert az ember folyton csak próbálja, próbálja, muszáj folyton próbálnia, próbálnia, míg egyszercsak végeszakad az egésznek, s az ember után nem marad más, csak egy kőtömb, amire rákarcolnak valamit, feltéve, hogy akad, akinek eszébe jut vagy van ideje rákarcolnia valamit és fölállíttatnia, aztán a követ eső mossa, nap süti, aztán egy idő múlva egy lélek sem emlékszik már az embernek sem a nevére, sem arra, amit a karcolás próbál elmondani róla, és ez nem is fontos. Így hát ha az ember el tud menni valakihez, minél idegenebb az, annál jobb, és át tud neki adni valamit - egy papírdarabot, mondjuk, akármit, nem is azért, mert az önmagában mondana valamit, s nem is azért, hogy elolvassa, hogy eldobja vagy tűzre vesse - még az is valami, egyszerűen mert megesett, mert erről eszébe juthat valakinek, ha másért nem, mert valami egyik kézből a másikba került, egyik szájról a másik szájra - még az is valami, az is legalább egy karcolás, valami, ami megjelölésül szolgál valamin, ami valamikor volt, hiszen meg tudott halni, egy kőtömbről viszont sohasem mondhatjuk, hogy van, hiszen az sosem lesz volt, mert nem tud sem meghalni, sem elpusztulni... "

(William Faulkner: Fiam, Absolon!)

Vajon szomorú-e élni... vagy szomorú-e meghalni... szabad-e azon töprengeni, hogy hagyok valamit magam után vagy nem? Az életet élni kell, aztán halni kell... nem a töprenkedés, a vívódás a feladatunk itt a földön, hanem maguk a "mindennapok", melyek apránként, eleinte szinte öntudatlanul, aztán egyre világosabban rávezetnek arra, ami a küldetésünk. Valószínű a legnagyobb kaland maga a születés és a halál... két tudatos állapot, melyek közt lassan magunkra lelünk. Kalászra hó, hóra kalász... nincs születés elmúlás nélkül, nincs kikelet lombhullás nélkül, nem képzelhető el a napfelkelte napnyugta nélkül...
Születés: végtelennek tűnő asztrál-utazás... emerről nézve út a sötétségből egyenesen a világosságra... amarról nézve út a biztosból a bizonytalanságba... a tudásból a nemtudásba... melegből a hideg nyirkosságba... aztán az eszmélés, az első fájdalmas levegővétel, melyben azonnal ott van a halálod is... az eszmélés, mely rögtön feledteti veled miért jöttél, honnan jöttél... az előbb még világos célod volt a hideg nyirkossággal, aztán a következő pillanatra magadra maradtál, hogy szép lassan új eszmélés következzék... melyben megtapasztalod, mások is leszülettek ide... titokozatos, kegyetlen, szépséges világra.
Halál: végtelennek és félelmetesnek tűnő utazás, melytől sokáig rettegtél... emerről nézve út a sötétségbe, a biztosból a bizonytalanságba... amarról nézve út a fényességbe... valami apró világosság elhagyása... kalászra hó és hóra kalász... kissé kövérebb kalász... elpotyogtatott kincsek, gyöngyszemek, melyek szép lassan virágot hoznak... nincs meghalás születés nélkül, nincs lombhullás kikelet nélkül és nem képzelhető el az alkonyat felkelő nap nélkül..

Mozart Requiem... talán az egyetlen derűs a sok gyászmise között...

Joseph Haydn: Oxfordi szimfónia (No 92. G dúr)

A Bartók Rádió egyik legizgalmasabb műsora az Egy zenemű több előadás címmel, kéthetenként, szombaton délután sugárzott adás, melyben (a cím is mutatja) ugyanazon zeneműnek több, elérhető hangfelvételébe hallgathatunk bele, Mácsai János és Pap Márta műsorvezető pedig ízesen elbeszélget az elhangzó részletekről... nagy szakértelemmel, de élvezetes formában. A beszélgetésekből sokat megtudhatunk a zeneszerzőkről, az adott műről, előadókról, híres felvételekről, a különböző korok előadói gyakorlatáról, hiszen a felvételeket nagyjából 80 évnyi intervallumból válogatják, az első hallgatható lemezfelvételektől napjainkig. A műsor érdekessége és erénye, hogy a beszélgetőpartnerek nagy hangsúlyt fektetnek a szubjektív véleményekre, hiszen a szigorú kottakép mögött az interpretáció szinte végtelen lehetősége rejlik, a különböző előadások másként hatnak az egyes hallgatókra. A tegnap délutáni (2010 november 20) műsorban például hat felvételről hallgathattuk Haydn numero 92-es Oxfordi szimfóniáját és hallhattuk, hogy a szakavatottaknak is mennyire eltérő véleményük volt az elhangzó felvételekről... míg Pap Márta a Bécsi Filharmonikusok és Leonard Bernstein előadása mellett tette le a voksát, addig Mácsai János a legkevésbé hallgathatónak ítélte meg azt, de elismerte, hogy vannak kivételesen szép részei a felvételnek. Mácsai János a René Jacobs és a Freiburgi Barokk Zenekar előadása mellett kardoskodott, végül ebben a felvételben hallgathattuk meg az egész művet.
Az én zenetáramban egy hetedik változat lelhető fel a Philharmonia Hungarica (Emigráns Magyar Zenekar a hidegháború idején) előadásában, Doráti Antal vezényletével. A 33 lemezes Decca gyűjtemény méregdrágán ma is elérhető a lemezboltokban, de a 2009-es Haydn év alkalmából nagyon olcsón, korlátozott példányszámban újra kiadták. Egy kedves barátom azt mondta, hogy azért nem túlságosan kedveli a Haydn szimfóniákat, mert 102 van belőlük és nem lehet felismerni őket... van benne valami, de fellehetők köztük nagyon híresek: a Bucsu, a Medve, az Üstdob, vagy a Csoda, a Katona.. stb nevet viselő darabok, melyek sokszor hallhatók hangversenyeken is. A legegyszerűbb és a legélvezetesebb módja a megismerésnek, ha követjük a műsor tematikáját és több felvételről, tételenként meghallgatjuk a szimfóniákat, minden darabjának külön néhány napot szentelve... és ha időmilliomosok vagyunk, vagy több élettel rendelkezünk, előbb utóbb ismerni fogjuk hangról hangra a 102 szimfóniát... aztán ugyanezt megtehetjük Mozart-tal, Beethoven-nel, Mahler-ral, Bruckner-rel stb. ... és ne feledjük, hogy nem csak szimfóniák léteznek, vannak versenyművek, vonósnégyesek, orgonadarabok, oratóriumok, operák.. sőt van jazz muzsika is, rockzene is, népzene is... és még számtalan fajtája van a muszikának.. sőt vannak könyvek, filmek és egyéb dolgok is az életben. Érdemes ráhajtani és rendületlenül hinni a reinkarnációban..

Hallgassuk az Oxfordi szimfónia II. Adagio tételét: Doráti Antal vezényli a Philharmonia Hungarica Zenekart.

Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok

Richard Wagner és a humanizmus? Na nee. A legszebb zenekari részlet, amit valaha hallottam tőle. Az egész estét betöltő Nürnbergi mesterdalnokok harmadik felvonásának előjátéka. Gyönyörűséges, felemelő muzsika... Rafael Kubelik vezényli a Bajor Állami Zenekart

Mozart: Figaro házassága

Kétségtelen, hogy a zeneirodalom úgymond legtermészetesebb, legemberközelibb operája a Figaro házassága. Közvetlen a parádés nyitány után Zsuzsanna és Figaro évődő, vérbő kettősébe csöppenünk, melyben Figaro a leendő pompás nászágyuk helyét méricskéli... az biztos, hogy ebbe a képbe szívesebben képzelem magam, mint a nagyoperák szenvedős, hősszerelemes jeleneteibe, ahol rendszerint patakvér folyik, fejek hullnak, szívek törnek, nagy igazságok mondatnak ki... a Figaro menyegzője a pillanat örömeiről mesél, ahol nő és férfi egymással évődve éli víg életét, ahogy az természetes, ahogy szánták nekik, ahogy írva van, apró bonyodalmakkal, elegáns megoldásokkal, örömmel, egészséges erotikával... :)

Íme: René Jacobs Mozart opera felvételei sorából a Figaro házassága. Figaro szerepében Lorenzo Regazzo, Zsuzsanna komorna szerepében Patrizia Ciofi énekel...

Straninsky: Tavaszi áldozat

Állítom, hogy a legnagyobb koncertélményem volt... nagyot szólt, szépen szólt, izgalmas volt, nagyon modern volt, friss, vad, pogány, barbár volt... jól felépített volt, rengeteg különös fúvós hangszer és minimum hat üstdob, két üstdobos és megszámlálhatatlan egyéb dobos.. hatásos volt, de nem hatásvadász... tökéletes alkotás... közvetlen az első hang után leesett az állam és a végéig úgy maradt.. sőt még egy kicsit azután is.
Itt Seiji Ozawa vezényli a Chichago Szimfónikus Zenekart... parádés, igazi anyóspukkasztó felvételen.

Pergolesi: Salve Regina

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok." vallja Kosztolányi Dezső a magyar nyelvről.. ennyire szépen nem vagyok képes megfogalmazni, de én is így érzem... nem tudnék és nem szeretnék más nyelven létezni a világon.

Az a tény, hogy szeret(het)em a zenét, és naponta hallgatom felvételekről és kivételes élményekként, ritkán élőben is, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. a zene szeretete nálam nem külsőség, az egyetlen eszköz, amivel ünneppé tehetem a hétköznapjaim, hogy nagy nehezen meditálhassak, hogy simogattassam a lelkem és gazdagítsam napról napra, fontosabb minden testi tápláléknál, mert nélküle értelmetlen lenne az életem, mélyen bennem van, minden csepp véremben, az összes bennem lezajló rejtélyes anyagáramban, a kromoszómáimban, a génjeimben, hozott, vagy szerzett örökségként.. valóban : metafizikai rejtélyként. Köszönet a zene szeretetéért, embereknek, angyaloknak, Jóistennek.

Angyali zene a legújabb lemezemről Pergolesi A moll Salve Regina első tétel... Barbara Schlick énekel, az Europa Galante együttes játszik, zenei vezető professzor Fabio Biondi.