Johann Sebastian Bach: Two -Part Inventions and Three-Part Sinfonies

Maradjunk Bach János Sebestyénnél. Ő az egyik bébötűs óriás. Négy bébetűs óriást ismerünk, úgy mint Bach, Beethoven, Brahms és Bartók. (Egyszer elmesélem miben különböznek ők mindannyian Mozart-tól) A zenéről lehet értekezni, beszélni, beszélgetni, a zenét lehet elemezni, rendszerezni, elemeire bontani, felépíteni, megkomponálni, lejátszani és lehet szimplán hallgatni és elmerülni benne, amúgy metafizikai értelemben, mikor már nem számítanak az egyes hangok, összhangzatok… nem számít a hanghullám milyensége (lám a zenét nézegetni is lehet oszcilloszkópon.. sőt hallottam, illetve láttam, hogy meg is lehet festeni.. de jó a zenészeket szemlélni, ahogy átszellemülten nyüvik az instrumentumokat, vagy nagy levegőket véve gyönyörűen dalolnak). Nem számít a forma a kompozíció, csak a leírhatatlan hatás, amit a zene hallgatójában kivált. Aztán nagyon érdekes ugyanazt a darabot sokféle előadásban meghallgatni és rájönni arra, hogy a szigorú rend szerint megírt, utasításokkal teletűzdelt kottakép mögött is mennyi variáció, mennyi szabadság rejlik… nem kell más hozzá, mint egy, vagy több másik zseni, aki átadja a muzsikát.
Míg Richter a tegnapi felvételen a mindenség harmóniáját mutatja meg Bach zenéjében, addig Glenn Gould a rációt, Bach matematikus mivoltát, aminek nyomait a legkisebb menüettől a széles fúgákon át a Passiókig mindenütt fellelhetjük. Természetesen nem teszek le arról, hogy A harmadik Angol Szvit Sarabande tételét Glenn Gould-dal is meghallgassuk.. sajnos a lemezesláda mélye még nem rejti azt a felvételt. Gould feszes tempókat diktál, száraz hangszíneket üt meg, szigorúan csak a zene, semmi mögöttes.. nem engedi a képzelgést a belemagyarázást, helyette néha ő "magyaráz" bele, hiszen nem ritka, hogy jól hallhatóan dünnyög, énekel, sőt néha úgymond óbégat igazi jazz-zongorista módra… no hallgassuk :)